Azt hiszem, hogy minden gyermek életében nagyon fontos, hogy ki az, akivel eltölti az idejét, pláne, ha ez a valaki nem valamelyik családtagja. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy az elkövetkező időszakban bemutatjuk azon kolléganőinket, akikkel szállodánk animációs foglalkozásain lehet találkozni, kicsit közelebbről megismerve az ő személyüket. WELLANIMÁTORAINK között vannak, akik egész éves csapattagjaink és vannak, akik egy-egy nyáron csatlakoznak hozzánk. :)
Az elsőként bemutatkozó kolléganőnk WELLANIMÁTOROS története két évvel ezelőttre nyúlik vissza. 2013. július közepén a nyári csapatunk egy fiatal kolléganője egyik pillanatról a másikra felmondott. Nem mondanám, hogy kitörő örömmel fogadtuk a hírt, de még mielőtt elkezdhettünk volna izgulni azon, hogy akkor most hogyan tovább, főnökünk egy szerény, sötétbarna, hosszú hajú kedves arcú lánnyal lépett be ManóMŰHELYÜNKBE. Kiderült, hogy ez a visszahúzódó, törékeny lány, nevezetesen Farkas Eszter, vagyis Eszti, ahogy gyermek vendégeink szólítják, lesz a mi új kolleginánk. Talán a megkönnyebbülésnek vagy már az első látásra pozitív benyomásnak, esetleg mindkettőnek :) köszönhetően bátran kijelenthetem, hogy eddig még soha nem örültem ennyire egy új csapattagnak, mint Neki.
Ahogy főnökünk magunkra hagyott minket, meg is rohamoztuk kérdéseinkkel, melynek során kiderült, hogy Eszti Sopronban német nemzetiségi óvodapedagógusnak tanul és nem egy szószátyár típus, vagyis csak úgy lehet róla megtudni még több információt, ha kérdezünk. Sebaj, gondoltam, biztosan izgul, végül is ki nincs így ezzel az első napján és különben sem lehet mindenki olyan extrovertált személyiség, mint én. Teltek múltak a napok, és azt vettem észre, hogy a gyerekeket és minket, animátorokat is egyre jobban beszippant az új kolléganő személyisége. Eszti ugyanis mindig halkan és nyugodtan beszél, a hallgatóság pedig szinte csüng a szavain, minden kislány mellé akar ülni, az ő kezét akarja fogni. :)
Hamar eltelt az akkori egy hónap nekünk is. Esztivel könnyen és jókedvűen tudtunk együtt dolgozni, főleg azért mert még a furcsának tűnő ötletekre is, mint „szabályok nélküli színezés” nyitott volt, és büszkén vállalta az így létrejövő műalkotás piros tengerének és zöld égboltjának remek színválasztását! J Nagyon sajnáltuk, mikor tavaly kiderült, hogy egyéb elfoglaltságai miatt nem tud újra velünk „vakációzni”. De ugye, ami késik, nem feltétlenül múlik, így nagy örömömre Esztitől se kellett végleg búcsút venni, bár ezt idén tavaszig még nem tudtam. :)
Egy szép napsütéses tavaszi napon, a siófoki plázában korzózva ugyanis véletlenül összefutottam vele és pár szó váltása után megkérdezte, hogy lenne-e lehetősége idén egész nyáron nálunk dolgozni. Majd ki ugrottam a bőrömből a hír hallatán, amit másnap azonnal el is újságoltam a főnökömnek. Szerencsére főnökömet sem kellett sokat, egész pontosan egyáltalán nem kellett győzködni, így gyors telefonos és személyes egyeztetések után Eszti ismét a kolléganőm lett.
Elérkezett a nyár, megkezdődött a WELLAKÁCIÓ és Esztivel újra a ManóMŰHELYBEN ültünk sok apró vendég társaságában. Még mielőtt mindenki azt hinné, hogy az elmúlt két évhez képest semmi sem változott, gyorsan elmondanám, hogy az akkori szerény, visszahúzódó leányzó sokkal határozottabb és magabiztosabb lett, miközben megtartotta a gyermekeket mágnesként magához vonzó nyitottságát, odafigyelését. Mindennek ellenére Eszti továbbra sem beszél sokat, na jó talán kicsit többet, mint anno, így mikor megkerestem azzal a kérésemmel, hogy írnék róla a blogoldalunkon egy cikket és ehhez kifaggatnám egy kicsit, nagyon izgatott lett.
Hogy gyorsan eltereljem a figyelmét bele is csaptam a közepébe, és feltettem a kérdéseimet. Bájos kolléganőm némettanárnő anyukájának köszönheti német nyelv és gyermekek iránti szeretetét. Ennek köszönhető, hogy továbbtanulása céljául a fentebb említett soproni német nemzetiségű óvodapedagógus szakot választotta illetve, hogy két éve, a siófoki újságban megjelent gyermek animátor hirdetésünkre jelentkezett. Ugyan jelentkezésének pillanatában nem sok elképzelése volt, hogy az animátor pontosan mit is csinál, de mivel a „gyermek” szó előtte állt, ezért úgy gondolta, az csak jó lehet.
Kiderült számomra, hogy önmagának kifejezésére sokunkkal ellentétben nem csak a verbális kommunikációt, sőt sokkal inkább rajztehetségét használja. Ebben a tudományban is igyekszik elmélyedni, kifejezetten érdekli a jobb agyféltekés rajzolás. Részt is vett egy jobb agyféltekés rajztanfolyamon, ahol a rajzoláshoz való eddigi viszonyulását megváltoztatta és a rajzolást új szemléletbe, megközelítésbe helyezte. Az itt tanultak alapján a gyerekeket és minket is arra buzdít, hogy ne azzal foglalkozzunk, hogy hogyan is fog majd az általunk rajzolt kép sikerülni, inkább élvezzük ki a rajzolás folyamatát, élményt szerezve magunknak.
Nem túl meglepő módon a ManóCLUB foglalkozásai közül is a rajzolás és a színezés a kedvence, főleg ha szép időben a ManóPARTON, vagyis a strandon csinálja. :) Ittlétének egyik legkedvesebb története is a színezéshez kötődik. Történt ugyanis, hogy WELLAHEROS hetünkön Eszti mellett egy kisfiú pókember kifestőt színezett, amin a pókember egy ablak előtt állt. Miután a fekete-fehér pókember színesre váltotta alakját és a kisfiú elérkezett a pókember mögötti ablak kiszínezéséhez az alábbi kérdést tette fel: „Eszti, van neked átlátszó színesceruzád, amivel az ablakot kiszínezhetem?” mire Eszti „Az sajnos nincs, de van egy ollóm, amivel kivághatod az ablaküveget és akkor átlátszó lesz.” Még most is mosolyog, miközben a történetet nekem meséli, hogy az első hallásra butuskának tűnő kérdés végülis teljesen logikus! Ezért is szereti a gyerekeket, mert máshogy látják a világot és más megközelítésben kezelik a körülöttük levő dolgokat!
Pörög az idő, így közeleg már az augusztus vége, amíg Eszti biztosan nálunk dolgozik. Azért reméljük, hogy ennek a pár hétnek az elteltével nem végleg veszünk majd tőle búcsút, de ez persze a jövő zenéje! :)