WellaPillanatok


Éljenek a férfiak!

Éljenek a férfiak!

NEMZETKÖZI FÉRFINAP

2015_11_19_ferfinap.jpg

Meglehetősen régen írtam már ide a blog oldalunkra, mivel rengeteg dolog történt mostanában a hotel háza táján. Hét elején aztán, amikor elkezdtem keresni a Facebook oldalunkra a napi témákat, akkor hirtelen megtaláltam az egyik honlapon, hogy november 19. a Nemzetközi Férfinap. Tudtam, hogy a héten legalább egy bejegyzést biztosan meg fogok írni, kerül, amibe kerül. :)

Be kell valljam töredelmesen, hogy Apák Napjáról már hallottam, de férfinapról még sohasem. Ezért aztán őrült kutatásba kezdtem a témával kapcsolatban. Ami számomra érdekes, hogy mind a munkámban mind a magánéletemben meglehetősen erős önértékeléssel és egoizmussal megáldott férfiakkal vagyok körülvéve – és ez nem panasz, számomra ők a férfias férfiak – de soha egyikük száját sem hagyta el november végén az a mondat, hogy „bezzeg én megemlékeztem rólad nőnapkor, te pedig arra sem méltattál, hogy felköszönts engem férfinap alkalmából”. Úgyhogy valószínűleg az az oka annak, hogy nem ünnepeltem mindeddig az erősebb nemet, hogy ők maguk sem tudtak eme becses napról. :) Azt viszont megígérhetem, hogy részemről ettől a naptól fogva, míg világ a világ, nem csak az Erzsébeteket fogom ünnepelni november 19-én, hanem a férfiakat is.

De miről is szól tulajdonképpen a Nemzetközi Férfinap? Egyáltalán mikortól ünnepeljük? Ennek próbáltam utánajárni a mai napon.
A hivatalos források szerint már a 60-as években volt kezdeményezés arra vonatkozóan, hogy a nők mellett a férfiaknak is legyen nemzetközi ünnepnapjuk. Először február 23-át jelölték ki szovjet lobbi hatására, mivel ez volt a Vöröshadsereg Napja. Azonban - és teljesen érthető módon - a világ férfi népessége nem igazán örült akkoriban ennek a kezdeményezésnek és sokkal inkább szerettek volna egy politikailag semleges napot. Végül majdnem 40 évet kellett várni arra, hogy 1999-ben Trinidad és Tobago-n megtartsák az első Nemzetközi Férfinapot, méghozzá az ENSZ támogatásával. A pontos dátumot pedig a helyi főszervező egy egyetemi professzor Dr. Jerome Teelucksingh találta ki. És miért pont november 19-e a dátum? Mert a professzor legnagyobb példaképe, az édesapja ezen a napon született. Magyarország tíz évvel később 2009-ben csatlakozott a kezdeményezéshez.

A Nemzetközi Férfinap célja, hogy felhívja a figyelmet a fiúk és a férfiak egészségére, hangsúlyozza a nemek közti egyenlőséget, elítélje a férfiak ellen szóló diszkriminációt és elismerje a közösségben betöltött nélkülözhetetlen szerepüket. A szervezők minden évben más témát emeltek ki a férfiakat érintő témák közül. Így 2002-ben a béke, 2003-ban a férfiak egészsége, 2008-ban a férfiak által hozott áldozat, és 2009-ben pozitív férfi példaképeket helyezték előtérbe.
Az idei évben pedig a szexuális felvilágosítás fontossága, a családtervezés és az egészséges családkép a téma. Hiszen ahhoz, hogy az elkövetkezendőkben felnövekvő férfi generáció is érdemes legyen a Nemzetközi Férfinapra, ahhoz ezekkel a témakörökkel is fontos foglalkozni.

Személy szerint örülök, hogy találkoztam ezzel a kezdeményezéssel, mivel valljuk meg őszintén, hogy létezik olyan betegség, ami csak férfiakat támad meg és győz le, és ami mellesleg szűrővizsgálatokkal megelőzhető lenne. Létezik a negatív diszkrimináció fogalma a férfiak felé is, gondoljunk csak a nyugdíjkorhatárra, a kismamaként kapható pluszpontokra a felvételinél, vagy egy-egy gyermek elhelyezési perre válás esetén. És én úgy gondolom, hogy igenis fontos szerepet töltenek be a férfiak a társadalomban édesapaként, testvérként, egy jó barátként, társként, és férjként egyaránt.

Kedves Férfiak! Legyetek akár édesapák, fiútestvérek, jó barátok, társak vagy férjek nagyon boldog FÉRFINAPOT kívánok Nektek!

Éljenek a férfiak! Tovább
Mihály napi tűzgyújtás

Mihály napi tűzgyújtás

HAGYOMÁNY VAGY ÚJ SZOKÁS?

2015_09_29_mihaly_nap.jpg

A hétfők többnyire úgy zajlanak nálunk, hogy igyekszünk letisztázni az aktuális hét feladatait. Ehhez tartozik az is, hogy kitaláljuk, hogy milyen témákat szeretnénk érinteni itt a blogoldalon és a Facebook oldalunkon. Miközben tegnap ezen folyt a tanakodás, főnököm megemlítette, hogy a hétvégén Szarvason járt, ahol részt vett egy hagyományos Szent Mihály napi tűzgyújtáson. Bármennyit is törtem a fejem ezen az információn, nem igazán ugrott be emlék arra vonatkozóan, hogy lenne ilyen néphagyományunk szeptember végén. És mivel nem a hallgatásomról vagyok híres, így aztán ezt meg is osztottam a hallgatósággal. Nos, innentől kezdve az eheti témáink közül az egyiket már ki is lőttem. :)

Azonnal lázas kutakodásba kezdtem és szerintem ember nincs a Földön, aki a Szent Mihály, a tűz és a népszokások szóösszetételeket annyiszor beírta a Google-be mint én. Tegnap odáig jutottam, hogy az ország különböző pontjain gyújtanak tüzet, de ez nem egy hosszú évszázadokra visszanyúló hagyomány, hanem egy pár éve indult országos programsorozat része.

Ma ismét nagy erőkkel és böngészőt lefagyasztó gyorsasággal indultam neki az információgyűjtésnek. Az eredmény nem változott, pedig esküszöm, hogy nagyon kerestem. De ha már úgy alakult, hogy ennyi időt és energiát belefektettem, akkor úgy gondoltam, hogy tűzgyújtás nélkül is írni fogok Szent Mihályról és a hozzá kapcsolódó szokásokról, megfigyelésekről.

Szent Mihály napjának gazdasági és egyházi vonatkozása is van. Az egyház szemében Mihály Isten elsőszámú angyala, aki letaszította Lucifert a mennyországból. Magyarországon úgy tartották, hogy Mihály angyal az emberi jó és rossz cselekedetek mérlegelője és ő kíséri át a holt lelkeket a túlvilágra. Szent Mihály ezek mellett a harcosok és a rendőrök patrónusa; a fűszeresek, az ejtőernyősök és a radiológusok védőszentje.

Ez a nap a magyar hagyományokban gazdasági év fordulója, melyhez számos szokás és megfigyelés kapcsolódik. Az ország legtöbb részén ekkor hajtották be az állatokat a legelőkről és adtak számot a gazdának a pásztorok. A nőknek tilos volt ezen a napon dolgozniuk; aki mosott annak a hiedelem szerint kisebesedett a keze, aki pedig mángorolt, annak az év hátralévő részében a háza felett dörgött az ég. Úgy tartották, hogy aki ezen a napon gatyát hord, vagy szalmakalapot, attól nem érdemes tanácsot kérni, mivel aki még ilyenkor is nyári ruhát visel, annak nincs túl sok sütnivalója. A füvet állítólag ilyenkor már harapófogóval sem lehet kihúzni a földből, mivel az ősz már visszavonhatatlanul beköszöntött.

Időjárási megfigyelések is kapcsolódnak ehhez a naphoz. Ha ezen az éjszakán a juhok, disznók, birkák közel fekszenek egymáshoz, hogy melegítsék egymást, akkor hosszú erős télre lehet számítani.

Ezen a napon kezdődik az úgynevezett kisfarsang, ami egészek Katalin napjáig (november 25-ig) tart. Ekkorra felforr az újbor és megkezdődik a karácsony előtti mulatozás is. Ez volt a szüreti bálok és a lakodalmak ideje. A régi szokások szerint kisfarsang után egészen nagyfarsangig (húsvét előtti időszak) tilos volt esküvőt tartani vagy bálozni.

Szóval kedves olvasóim, jól jegyezzétek meg, ha még idén szeretnétek férjhez menni / megnősülni, akkor már ma kezdjetek hozzá a megszervezésnek! Ha pedig épp az őszi bál megfelelő időpontját keresitek, akkor már legalább abban biztosak lehettek, hogy a legmegfelelőbb időpont valamikor november 25-e előtt van.

És ha tűzgyújtással szeretnétek megünnepelni Szent Mihály napját, akkor ne tartson vissza titeket, hogy ennek nincs régre visszanyúló hagyománya, hanem legyetek talpraesettek és kezdjetek el Ti hagyományt teremteni!

u.i.: Azért mielőtt hatalmas gyújtogatásba kezdenétek, érdemes utána járni a lakóhelyetek helyi tűzgyújtási rendeletének is. :)

Mihály napi tűzgyújtás Tovább
Győrfi Pál

Győrfi Pál

A MI HÉTKÖZNAPI HŐSÜNK :)

0.jpg

Nem tudom, ki mennyire hallgat rádiót a mindennapjaiban, de én viszonylag sokat a napi Budapest – Zamárdi - Budapest távolság megtétele alatt. Az egyik ilyen reggeli utazásom során, a kocsiban ülve egy új magyar dal, Deniz – Csoda című száma szólalt meg a rádióban. Az első hallásra könnyed zongora dallamokra rappelt szöveg meglepetésemre igen komoly mondanivalót rejtett magában. Miközben hallgattam a zenét rádöbbentem arra, hogy ahogy más is, én is hajlamos vagyok a mindennapok folyamatos, nélkülözhetetlen és természetessé vált dolgai felett elsikkadni, és csak a kiugró, Superman vagy Batman szerű teljesítményeket értékelni. Pedig lássuk be, hol érdekelnének minket a szuperhősök, ha a mindennapjaink hősei; a szüleink, a gyerekeink, a barátaink illetve a jólétünk biztosításáért felelős rendőrök, tűzoltók, orvosok, ápolók, mentősök és még sokan mások nem gondoskodnának rólunk?

Eme élményemet megosztva kollégáimmal azon kezdtünk el gondolkodni, hogy mi lenne, ha a szálloda nyári programjai között, egy BeszélgetőSHOW keretében közelebbről megismerkedhetnénk a mindennapok hőseinek egyikével. Na de hogyan lesz ez érdekes egy éppen nyaraló szállóvendégnek? Talán úgy, ha egy nagyon szimpatikus, televízióból jól ismert személyt hívunk meg, hogy avasson be minket a számunkra közel sem mindennapi életvitelébe. És, hogy ki is lenne erre a legalkalmasabb? Győrfi Pál, aki volt oly kedves és időt szakított ránk, hogy eleget tegyen meghívásunknak és megválaszolja vendégeinkkel közösen feltett kérdéseinket.

Így történt, hogy tegnap este fél kilenckor Bohém Bowling Cafénk teraszán egy laptoppal a kezében megjelent Győrfi Pál. Nem csalódtunk élőben is ugyanolyan szimpatikus és energikus, mint a képernyőn. Magassága azonban néhányunkat meglepte, melyet kollégám halkan szóvá is tett „nem is gondoltam, hogy ilyen magas, valahogy a TV-ben ez nem jött le”. Ezek szerint a nyilatkozatai alatt nem állnak mellette, vagy legalább is alacsonyabbak nem. :)

A beszélgetés során sok érdekes dolgot tudhattunk meg, miszerint a mentős szóhasználat egyáltalán nem helyes, helyette a mentő szó lenne helyénvaló annak ellenére, hogy ezt az autóra is, illetve a köznyelvben kizárólag az autóra használjuk. Ha már mentőautó, akkor megdöbbentő, hogy ennek a beszerzése minden felszereléssel kb. 50 millió forintért lehetséges, hogy a közel 1 milliárd forintos mentő helikopterről ne is beszéljünk. Nem olcsó mulatság.

Kiderült az is, hogy miért nem dolgoznak nők a mentőszolgálatnál. Előírás ugyanis, hogy egy nő egyszerre mekkora súlyt emelhet meg, de mivel egy átlag ember testsúlyának fele több ennél, és mivel az eseteknél nincs lehetőség szelekcióra, ezért aztán a hölgyek nem lehetnek mentősök. Legalábbis manapság. És hogy bármikor lehetséges lesz-e? Az a jövő zenéje…

Számunkra az egyik legmeglepőbb adat az volt, hogy Budapesten sokkal nehezebb mentősöket alkalmazni, mert az alternatív munkalehetőségek száma jóval több a fővárosban, mint vidéken. És valljuk meg, ki akar kevés fizetésért mind fizikailag, mind szellemileg mind lelkileg megterhelő munkát végezni?

És ha már a fizetéseknél tartunk, akkor újabb hungarikumra bukkanunk. Más országoktól eltérően,  Magyarország az egyetlen olyan ország, ahol a mentősök közalkalmazottak és a közalkalmazotti bértábla szerint sorolják be a fizetésüket. Győrfi Pál azt is elmondta, hogy ha csak 1000,- forinttal emelnék meg a mentősök béren kívüli juttatását, akkor az nagyságrendileg plusz 120 milliárd forintba kerülne az államnak. Azért azt halkan megjegyezném, hogy abban a szállóvendégek és mi szállodai alkalmazottak is egyetértettünk, hogy nagyon sok dologra költ az ország hatalmas összegeket, és szerintünk inkább erre kellene a pénzt fordítani.

De hogy ne csak a negatívumokat említsem, mindenképpen szeretném leírni azt is, hogy ugyan az országban egyetlen gyermekmentő autó áll rendelkezésre, de ez a jármű benne van a világ 10 legjobban felszerelt gyermekmentő autója között, aminek még a tanulmányi út alkalmával hozzánk látogató norvég mentős kollégák is a csodájára jártak. Azt hiszem, hogy erre igazán büszkék lehetünk.

És hogy milyen maga Győrfi Pál? Minket személy szerint lehengerelt energikusságával és karizmatikus kiállásával. :) A négy gyermekes családapa már gyermekkora óta mentőzni szeretett volna és ezt az álmát maradéktalanul meg is valósította. Önmagát egy "derűs pesszimistának" tartja, aki "biztonsági játékos" az életben, de azt hiszem, hogy nyugodtan elmondhatjuk, hogy ez nem hátrány az ő esetében.

Nagyon köszönjük ezt a tanulságos estét. Reméljük, hogy civilként, és csakis civilként hamarosan újra szállodánkban köszönthetjük. Sok sikert, kitartást és egészséget kívánunk Neki a további munkájában!

Győrfi Pál Tovább
Varázslatok élmények

Varázslatok élmények

PÁRKÁNYI KOLOSSAL

kolos.jpg

Jött, láttam és meggyőzött?!? :) Előző posztomban már meséltem a bűvészekkel kapcsolatos élményeimről, és arról, hogy kétes érzésekkel várom a hozzánk érkező bűvészt, Párkányi Kolost.

Eljött a szombat este, berendeztük kültéri medencénk napozóteraszát; én egy fényképezőgéppel felszerelkezve vártam, hogy megérkezzen az est fellépője és elvégezzük a hangpróbát és a beállást. Kattintottam néhány képet a naplementéről és futottam még 1-2 kört a házban, hátha találok még olyan embert, aki nem értesült az esti műsorról. És a recepciónál belefutottam egy kedves arcú, mosolygós fiatalemberbe, aki szinte megszólalásig hasonlított a plakátjaimról figyelő bűvészre, Párkányi Kolosra. :) Gyors bemutatkozás, majd indultunk is a helyszínfelmérésre.

Kolos kért néhány percet a fellépés előtt. Közben a vendégek szép lassan elkezdtek szállingózni „rögtönzött színházunkba”. Nagyon sok kis és nagy gyermek foglalt helyet a teraszon és nagy zsibongással várták, hogy elvarázsolják őket. Az ülőhelyek hamar megteltek, de vendégeinket nem zavarta a naplementében való ácsorgás sem.

Én azonban nem vagyok az az egyszerűen elvarázsolható lány, nem dőlök be az első látásra kedves külsőnek, ezért eldöntöttem, hogy azért én „ki fogom lesni” a trükkjeit. :)

Aztán elindult a zene, megérkezett Kolos és a gyerekek szájtátva és hangos álmélkodások közepette csodálták a Kínai karikákkal való bűvészkedést. Eléggé elvesztem. Ott ült ez a sok-sok csöppség és mindegyik szeretett volna ráfújni a karikákra, hogy ők is a varázslat részeivé váljanak. És azt vettem észre, hogy én is egyre jobban szórakozok, pedig ez még csak az első műsorszám volt. Ennyit arról, hogy árgus szemekkel keressem a „csalást”. :)

Egymást követték a látványos mutatványok és mindegyikhez kellett legalább egy vállalkozó szellemű jelentkező, aki segítőként közreműködött a színpadon. Nem szerettem volna Kolos bőrében lenni, mert én nem nagyon tudtam volna választani a sok-sok jelentkező kisfiú és kislány közül, hogy ki álljon ki mellém. Az idő nagyon gyorsan halad, ha az ember jól érzi magát ezért aztán alig akartuk elhinni, hogy „máris” vége a műsornak.

Az előadás után gyerekek sokasága támadta le, hogy aláírást kaphasson tőle és válthasson néhány szót vele. Ő pedig az előadás fáradalmait is eltűntetve minden egyes kisgyereknek teljesítette a kívánságát, legyen szó akár autogramról, közös fotóról vagy néhány kedves szóról. És ha mindez nem lett volna elég, még én is kértem itt-ott néhány fotót tőle. Remélem a vakuval nem égettem ki végleg szegénynek a retináját.

Az idő elrepült a varázslat megtörtént és legyen szó akár kicsikről, nagyokról, fiatalokról vagy idősekről, abban mindannyian hasonlítottunk egymásra , hogy részesei lehettünk egy varázslatokkal teli estének. És igen, még én is részesévé váltam, bármennyire is „hadakoztam” ellene. Innen is köszönöm szépen Kolosnak ezt a felejthetetlen estét, remélem, hogy hamarosan újra elvarázsol minket jelenlétével.

Varázslatok élmények Tovább
Tóparti bor & filmzene

Tóparti bor & filmzene

HONFI IMRE GITÁREST

honfi_imre4.jpg

Napsütéses kellemes nyári nap köszöntött ránk a hét első napján. Útközben a szálloda felé már tudtam, hogy tényleg itt a nyár. A strandon emberek sétáltak, fagyiztak vagy lángost majszoltak; a parti árusok pedig szinte kivétel nélkül kinyitottak. Zamárdi újra megtelt színekkel és élettel.
Az irodába beérve is csupa mosolygós emberrel találtam szembe magam, hiába, a napsütés csodákra képes. :)

Napunk nagy része azzal telt, hogy elvégeztük az utolsó simításokat, hogy minél változatosabb hátteret nyújthassunk esti fellépőnknek, hiszen elérkezett a nap, amikor a némafilm és az élőzene találkoznak egymással a színpadon, akárcsak a Bor, mámor Provence című filmben :). Több órányi anyagot vágtunk össze egy közel kétórás klippé, hogy bemutathassuk a legsikeresebb filmeket az 1800-as évek végétől egészen napjainkig.

Elérkezett az este, kávézónkban egymás után gyújtottuk meg a gyertyákat, elkészült a színpad a vetítővászonnal (amit mókás körülmények között sikerült a falra varázsolnia karbantartó kollégánknak :)) miközben zenészünk Honfi Imre már a hangszereit hangolta. Izgalom és kíváncsiság elegye keveredett a levegőben, hiszen nem tudhattuk pontosan, hogy amit mi fejben elképzeltünk, az a valóságban miként fog működni.

19:00 órakor elindítottuk az első képkockákat a kivetítőn, Imre pedig gitárja és szájharmonikája kíséretében elkezdte kellemes dallamokkal betölteni a teret. A kávézó teraszán azonban nem sokan foglaltak helyet. Mi, akik a programokat kitaláljuk és leszervezzük, kultúrakedvelő emberek vagyunk, ezért a szórakoztatásba igyekszünk olykor egy kis kultúrát is belecsempészni. Úgy tűnik azonban, hogy kisebbségben vagyunk, mert vendégeink nagy része szívesebben választott tegnap estére valamilyen más elfoglaltságot. :( Azért természetesen nem adjuk fel, mert azon kevesen, akik mégis adtak egy esélyt a tegnap estének, azok egytől egyig nagyon jól szórakoztak és különleges élménnyel távoztak zenés programkísérletünkről. :) És mivel optimisták is vagyunk, ezért hiszünk abban, hogy az igények változnak és a kultúra iránti érdeklődés egyre nagyobb lesz.

De, hogy mitől is volt olyan különleges ez az este? Egyrészt azért, mert számos ismert dal csendült fel a legkülönbözőbb műfajokból, másrészt azért, mert az utolsó órában ismert filmek dallamai és mozgó képkockái idézték fel minden korosztály kedvencét. A válogatásban olyan nagysikerű dalok kaptak helyet, mint például a Szombat esti lázból ismert „Stayin' Alive”, az Óz a csodák csodájának örök klasszikusa az „Over The Rainbow”, a Jó reggelt Vietnám „What a wonderful world-je” vagy az Igazából szerelem „Love is all around” című slágere.

Mi, akik ott voltunk beleképzelhettük magunkat Bor, Mámor, Provence Fannyjának és Maxjának a bőrébe, és élvezhettük a tóparti borozgatás filmjelenetekkel és zenékkel fűszerezett estéjét. Köszönjük szépen Honfi Imrének, hogy a tőle megszokott laza profizmussal és csodálatos zenéivel lehetőséget teremtett erre!

Tóparti bor & filmzene Tovább
GERENDÁS CSALÁDI ZENEKAR

GERENDÁS CSALÁDI ZENEKAR

SPONTÁN FESZTIVÁL A BALATON PARTON

zenekar3.jpg

Gyönyörű szombati napra ébredtünk, beköszöntött az igazi nyár! Fürdőruhát ölthettünk, megvehettük a nyár első naptejét, és törölközővel a vállunkon lecsattoghattunk a Balaton partra, hogy megmártózhassunk a kb. 24°C-os vízben. A rekkenő hőség homlokunkon gyöngyöző erejét nyári szél csillapította, melyet sokan kihasználtak és deszkára vagy hajóra pattanva süvítettek a fodrozódó hullámok között. A tó vitorlákkal díszített, ritmikusan hullámzó képe igazi nyugalmat rejtett a szombat levegőjébe lehetőséget nyújtva a teljes kikapcsolódásra és feltöltődésre.

A napközbeni töltekezés után izgalommal néztünk az este elébe, hiszen WELLAkáció első fellépőjeként a Gerendás Családi Zenekart köszönthettük. A naplementés Balaton parti Goblen Grill Bárunk teraszán megkezdtük a készülődést, berendeztük a színpadot, elrendeztük az asztalokat, székeket, a zenekar tagjai pedig hangolni kezdtek. Lassan megjelentek az első szállóvendégek is, a nézőtér kezdett megtelni a színes ruhák forgatagával és finom parfüm illatokkal.

Elérkezett az este kilenc óra, a napsugarak is alábuktak a Tihanyi félsziget mögött, Gerendás Péter pedig a mikrofonhoz lépett, köszöntötte a vendégeket, majd gyermekeivel, Hannával és Rubennel megkezdték a családi koncertet. A dalok egymásutániságát Péter rövid történetei, hozzáfűznivalói színesítették, melyek egyikeként szívet melengetően a következő szavak hangoztak el „szerencsém volt, hogy feleségemet egyszer jó kedvében találtam és hat gyermekkel ajándékozott meg”. Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, nagyon jó ilyet hallani!

A dalok igazi mediterrán hangulatot varázsoltak, mely a nézőtéren ülő közönségen kívül a teraszunk melletti sétányon elhaladókat is hatalmába kerítette. Lassan a sétány másik oldalán húzódó pázsit és az azt szegélyező padok is megteltek, mint egy spontán fesztiválon. Az egyre nagyobb számú közönség az ütemesebb részeknél tapssal kísérte az előadókat, a Szép Júlia dal refrénjénél pedig a zenekarral eggyé válva énekükkel vokáloztak. A koncerten Gerendás Péter saját szerzeményei mellett helyet kaptak az oly ismert, és mindannyiunk számára kedvelt zenekarok, mint a Beatles vagy a Queen dalai, illetve meglepetésként egy műfaji kitérőnek is fültanúja lehettünk, ahol Péter operaénekesi tudását is megcsillantotta. Számunkra hatalmas élmény volt, reméljük a közönség többi tagjának is, melyet köszönünk a Gerendás Családi Zenekarnak!      

GERENDÁS CSALÁDI ZENEKAR Tovább
süti beállítások módosítása
dbhdfnjmcfgnj